január 25, 2021

A Ukraine Power Resources (UPR) az egyik legújabb cég a megújuló energiával foglalkozó vállalatok sorában, mely már hét országban sikeresen épített ki 2,4 GW szélenergia-kapacitást. Az UPR a First Summit Energy leányvállalata, amit Peter A. Gish 2017-ben alapított megújuló energiával kapcsolatos projektek fejlesztése érdekében, amely a feltörekvő piacokon rendkívül pozitív növekedési dinamikával rendelkezik. Az UPR vállalati és társadalmi felelősségvállalási programjának (CSR) küldetése középpontjában áll a megbízható és fenntartható tiszta energia előállítása tisztán megújuló energia projektekből, amelyeket az ukrajnai vidéki közösségekkel együttműködésben fejlesztett ki. Az MTB az UPR megbízásából vett részt a Dnistrovskyi szélerőmű projekt általános munkabiztonsági területének irányításában. A projekt helyszíne a délnyugat-ukrajnai Odessza régió, ahol 100 MW összteljesítménnyel 9 szélturbinát építettünk fel.

Az MTB feladatai:

 

  • Két HSE személy vett részt a projektben; egy helyi munkavédelmi képviselő (HSE felügyelő), aki munkabiztonsági szempontból felügyelte az építkezést, illetve egy magyar HSE menedzser, aki irányította a HSE felügyelőt és vezette a Munkaegészségügyi és Biztonsági Szervezetet és részleget
  • A munkavégzéshez szükséges munkavállalói dokumentumok előzetes ellenőrzése
  • A munka megkezdése előtti munkavédelmi oktatás, illetve szükség esetén rendkívüli munkabiztonsági képzések megtartása a dolgozók számára
  • Olyan munkavédelmi, szociális és környezetvédelmi dokumentumok elkészítése, mint például a munkahelyi egészségvédelmi és biztonsági terv, a vészhelyzeti készenléti reagálási terv, a forgalomirányítási terv, a büntetési és jutalmazási rendszerek, a hulladékok és a veszélyes hulladékok kezelési terve, a környezetvédelmi szennyezés megelőzésének kezelési terve és a zajkezelési terv
  • Napi és heti biztonsági jelentések készítése az építkezésen végzett napi ellenőrzések alapján
  • Azonnali korrekciós intézkedés a munkabiztonsági, környezetvédelmi vagy hulladékkezelési szabályok megsértése esetén
  • A veszélyek és kockázatok azonnali megszüntetése a helyszínen
  • Javaslatok készítése és azok végrehajtása a munkavédelem általános szintjének növelése érdekében
  • A munkavédelem közösségének vezetése