November 27, 2020

A dél-koreai SK Innovation 2005-ben kezdte meg a lítiumion-akkumulátorok fejlesztését elektromos járművekhez, melynek köszönhetően 2010-ben többek között a Hyundai akkumulátor-beszállítója lett. A növekedéshez határokon át vezetett az út, a Komáromban épülő SK Battery Hungary, a koreai óriás első európai akkumulátorgyártó üzeme épült Magyarországon. Komárom a tömeggyártásnak ad helyszínt, a gyártott akkumulátorok kapacitása 7,5 GWh, ami nagyjából 250.000 autó kiszolgálására elegendő. Továbbá, a világon elsőként itt kezdik el a közepes és nagyméretű NiCoMn-akkumulátorok tömeggyártását is 8:1:1 arányban.

Feladataink a beruházás ideje alatt:

Kivitelezési üzletágunk szinte az üzem indulásáig segítette a szakkivitelezők munkáját állványozási tevékenységével. Az épülő, 28-35 méter magas csarnokok tetőzetének ideiglenes megközelítéséhez építési feljárókat (lépcsőtornyokat) telepítettünk, majd a monolit vasbeton szerkezetű lépcsőházak kivitelezői részére építettünk megközelítőleg 6.000 m2 állványzatot a zsaluzási és vasszerelési munkákhoz. A kivitelezés előrehaladtával a különböző gépészeti munkákhoz telepítettük állványzatainkat, a teljesség igénye nélkül a csarnokokat összekötő technológiai csőhidak kivitelezéséhez közel 4.000 m3, míg a kazánház hideg- és forró oldali gépészeti munkáihoz több ütemben összesen közel 15.000 m3 modulrendszerű térállvány épült. Ugyancsak a kollégáink által épített térállványzatokról dolgoztak a tűzjelző- és oltórendszert szerelő, az irányítástechnikát telepítő, valamint a lépcsőházakat festő vállalkozók is – itt is több ezer m3-nyi állványzattal járultunk hozzá a gyors és biztonságos munkavégzéshez.