Adatkezelési szabályzat

Az MTB Group honlapjára történő belépéssel és a honlap használatával, tevőlegesen hozzájárul az „Adatkezelési nyilatkozat”-ban olvasható általános adatkezeléshez, valamint tudomásul veszi és betartja az alábbiakban olvasható jogi nyilatkozatokat. A terület specifikus adatkezelésekhez az adott adatkezelés előtt egy chekbox (jelölő négyzet) kipipálásával járul hozzá, melynek szabályozását jelen „Adatkezelési nyilatkozat” tartalmazza.

Szerzői jog

Az MTB Group  honlapja szerzői jogvédelem alatt áll.  Az MTB Group tulajdonosai vagy a feljogosított használói a honlapon található bármely szöveggel, képpel, hanggal, saját fejlesztésű szoftverrel és más anyaggal kapcsolatosan szerzőként rendelkezhetnek, azokat kezelhetik, sokszorosíthatják, módosíthatják. Korlátozásokkal ezt harmadik személynek is engedélyezhetik. Ön jogosult az MTB Group honlapját olvasni, arról nyomtatással, lemezre történő letöltéssel és más személy részére történő továbbítással kivonatos másolatot készíteni, azonban minden esetben kizárólag személyes, tájékozódó jelleggel, nem kereskedelmi céllal. Tilos a honlap bármely részének másolatát értékesíteni vagy továbbítani kereskedelmi haszonért! Tilos továbbá a honlap bármely részének megváltoztatása vagy bármely más műbe, publikációba, honlapba építése, akár elektronikus, akár hagyományos formában.

A honlap tartalma

A honlapon található információk jóhiszeműen kerültek felhelyezésre, azonban azok kizárólag tájékoztató célt szolgálnak. A tájékozódáson kívüli egyéb célok érdekében nem lehet ezen információkra építeni, és az információk pontosságára, teljességére az MTB Group nem ad garanciát. Sem az MTB Group, sem alkalmazottaik, sem megbízottaik nem vállalnak felelősséget azokért az esetleges veszteségekért, károkért, költségekért (beleértve, korlátozás nélkül, bármilyen elmaradt profitot, közvetett, járulékos vagy következményi veszteséget is), amelyek az MTB Group honlapjára történő belépésből vagy azok használatából erednek.  Az MTB Group  a honlap tartalmának változtatási jogát fenntartja, hogy bármikor, amikor szükségesnek tartja, bármilyen változtatást, javítást végezzen a honlapján előzetes figyelmeztetés nélkül.

Kapcsolódó honlapok

Az MTB Group honlapja tartalmazhat olyan kapcsolódási pontokat (ún. hiperlinkek vagy hiperhivatkozások), amelyek más internetes honlapokhoz nyújtanak automatikus kapcsolódási lehetőséget. Ezek a kapcsolódó honlapok harmadik személyek tulajdonában, kezelésében állnak. A kapcsolódó honlapokhoz az MTB Group csupán hozzáférést közvetít, azonban sem az MTB Group sem az alkalmazottaik, sem megbízottaik nem vállalnak semmilyen természetű kötelezettséget, felelősséget ezekért a honlapokért vagy az azokon elhelyezett információkért abban az esetben sem, ha azokat az MTB Group vagy valamely alkalmazottja, megbízottja átnézte vagy jóváhagyta.

Adatvédelmi és adatkezelési tájékoztató
1.) Általános tudnivalók
Tájékoztatjuk, hogy az MTB Group, mint Adatkezelő a https://mtb.group/hu domain név alatt elérhető weboldal üzemeltetője ezúton teszi közzé a weboldal és a weboldalhoz kapcsolódó szolgáltatások keretében végzett adatkezelésre vonatkozó tájékoztatást.

Az MTB Group tiszteletben tartja és védi a honlapja látogatóinak személyes adatait, és mindent megtesz, hogy az Ön által szolgáltatott adatokat az elvárható legnagyobb biztonsággal kezelje, sértetlenségét biztosítsa, kompromittálódását megakadályozza, és biztosítsa, hogy azok ne jussanak illetéktelen harmadik személyek tudomására. Személyes adataihoz csak az MTB Group azon munkatársai férhetnek hozzá, akik a jelzett adatok kijelölt adatkezelői, és csak olyan mértékig, ami feladatuk ellátásához feltétlenül szükséges. Interneten gyűjtött adatai védelmében az MTB Group felelősséget vállal az önként átadott személyes adatok biztonságos kezelése érdekében.

Az MTB Group nem felelős azoknak az internetes oldalaknak az adatkezeléséért, melyekről/melyekre link mutat az MTB Group honlapjára/honlapjáról.

2.) Az adatkezelő adatai:

Név: MTB-TECH Munka- Tűz- Környezetvédelmi és Biztonságtechnikai Mérnökiroda Kft.
Székhely: 1188 Budapest, Dózsa György utca 37.
E-mail cím: info@mtb.group
Adószám: 14102617-2-43
Cégjegyzékszám: 01-09-889000

Név: MTB Industrial Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
Székhely: 1188 Budapest, Dózsa György utca 37.
E-mail cím: info@mtb.group
Adószám: 22985558-2-43
Cégjegyzékszám: 01-09-947719

Név: MTB Sales Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
Székhely: 1188 Budapest, Dózsa György utca 37.
E-mail cím: info@mtb.group
Adószám: 25938160-2-43
Cégjegyzékszám: 01-09-297396

Név: MTB Investment Kft.
Székhely: 1188 Budapest, Dózsa György utca 37.
E-mail cím: info@mtb.group
Adószám: 24238144-2-43
Cégjegyzékszám: 01-09-997165

Név: MTB Hosting & Catering Kft.
Székhely: 2081 Pilliscsaba, Mátyás Király ú 45.
E-mail cím: info@mtb.group
Adószám: 27974663-2-13
Cégjegyzékszám: 13-09-206383

Név: MTB – Dunamenti Kft.
Székhely: 2131 Göd, Nemeskéri – Kiss Miklós utca 96.
E-mail cím: iroda@mtb-dunamenti.hu
Adószám: 27272260-2-13
Cégjegyzékszám: 13-09-203030

Adatvédelmi megbízott: Cseh Andrea
Adatkezelési e-mail cím: hr@mtb.group, info@mtb.group

Adatvédelmi megbízott: Botos Judit
Adatkezelési e-mail cím: judit.botos@mtb.group

3.) Adatok felvétele

A honlapon lévő információk megtekintéséhez személyes adatok megadása nem szükséges.

Az MTB Group csupán a látogatók által önkéntesen megadott személyes adatait gyűjti és dolgozza fel. Az MTB Group az önkéntesen megadott személyes adatokat (mint például a név, lakcím, telefonszám vagy az e-mailcím) az általa nyújtott szolgáltatás biztosításához, továbbfejlesztéséhez, valamint a jelen Adatvédelmi Szabályzatban meghatározott célok elérése érdekében kezeli.

Az MTB Group a hatályos jogszabályi előírásoknak megfelelően az önkéntes, egyértelmű és kifejezett egyéni hozzájárulás birtokában kezeli, használja és tárolja az Ön személyes adatait. Amennyiben Ön visszavonja a személyes adatok kezelésére történő felhatalmazását, az MTB Group a személyes adatokat a hatályos jogszabályi előírásokban megfogalmazott, rendelkezésre álló határidő lejárta előtt törli.

4.) Személyes adatok módosítása, frissítése és törlése

Az MTB Group által kezelt személyes adatairól időkorlát nélkül kérhet felvilágosítást, tájékoztatást.
Szükség esetén aktualizálhatja őket, illetve bármikor indoklás és korlátozás nélkül ingyenesen kérheti azok módosítását, továbbá azok MTB Group adatbázisából való törlését az adattárolás indokának megszűnésével, vagy hozzájárulásának visszavonásával, postai úton vagy e-mailben a következő címre küldve:

Cím: MTB Group, 1188 Budapest, Dózsa György utca 37.
E-mail cím: info@mtb.group

5.) Álláshirdetésre jelentkezés

Az adatkezelés célja a felhasználó munkához jutásának, illetve a munkaerőpiacon történő jelenlétének eredményes elősegítése.
A toborzással, álláshirdetésre történő jelentkezéssel kapcsolatos szolgáltatás igénybevételéhez személyes adatok önkéntes megadása szükséges. Ezen személyes adatok köre:
Név,
E-mail cím,
Telefonszám,
valamint egyéb, a munkakör betöltéséhez szükséges adatok, végzettségek.
Ezen személyes adatokat az MTB Group honlapja automatikusan gyűjti és továbbítja az adott hirdetés kezeléséért felelős, MTB Group honlapja alkalmazásában lévő adatkezelőnek. A társaságnak ezen feladatok ellátására két fő adatkezelője van, akik az adatkezelésre egy dedikált e-mail címet* használnak, ahova jelentkezni lehet. Az adatfeldolgozók más részére nem továbbítják, nem adják át ezen információkat, betartva ezáltal a hatályos jogszabályokban megfogalmazott előírásokat.
A személyes adatokat az MTB Group a toborzásra használt levelezéséből, és honlapjáról a cél megvalósulásakor, de legfeljebb 30 napon belül törli.
Az MTB Group az e-mailben történő jelentkezés esetén, kifejezett írásos kérésre, a jelentkezők adatát egy későbbi álláslehetőség reményében tovább (maximum 1 évig) is megőrzi.

* Toborzásra dedikált e-mail cím:
Általános: hr@mtb.group

6.) Hírlevél feliratkozás

Az MTB Group honlapja a feliratkozásokat automatikusan kezeli, a megadott adatokat csak a hírlevél terjesztésével kapcsolatban használja, harmadik félnek nem adja ki és leiratkozásig tárolja azokat. Az adatkezelés célja az Adatkezelővel kapcsolatos ajánlatokról, szolgáltatásokról, akciókról, promóciókról elektronikus hírlevél, reklámüzenet küldése a Felhasználó által megadott e-mail címre.
Az MTB Group a hírlevél feliratkozáskor a következő önkéntesen megadott személyes adatokat kezeli:
Név,
E-mail cím.
Ezen személyes adatokhoz csak a honlap üzemeltetésért felelős (MTB Group alkalmazásában álló) személy férhet hozzá, aki csak az előírt feladata erejéig kezelheti, írásos kérésre törölheti.

7.) Cookies (sütik) kezelése:

Az MTB Group a honlap technikai üzemeltetése érdekében az Ön (látogatók) kifejezett hozzájárulásával (sütik elfogadásával) a következő, személyes adatokat, automatikusan keletkező információkat használja fel átmenetileg: a számítógép internetprotokoll-címe (IP-címe), az oldalt érintő böngészési szokásai. Domain-név (URL), a hozzáférés adatai, az ügyfél file lekérés (file név és URL), a HTTP válaszkód, a weboldal adatai, ahonnan a lekérés történt, a látogatás alatt forgalmazott bájtok mennyiség, a látogatás időpontja, a megtekintett oldalak adatai, illetve a használt böngészőprogram neve.
A gyűjtött személyes adatokat kizárólag csak statisztikai céllal kezeljük a honlap fejlesztése céljából, hogy a látogatók számára leginkább szükséges adatokat szolgáltassuk. A személyes adatokat a cél magvalósulásig, a statisztika elkészültének idejéig, de maximum 1évig kezeljük.

Google Analytics
A weboldal a Google Analytics-et, a Google Inc. („Google“) webelemző szolgáltatását alkalmazza. A Google Analytics ún. „sütiket“, az Ön számítógépén tárolt szöveges fájlokat alkalmaz, amelyek lehetővé teszik az Ön weboldal-látogatásainak elemzését. A süti által az Ön weboldal-látogatásáról létrehozott információkat a rendszer általában a Google egyesült államokbeli szerverére küldi, és ott tárolja. A Google lerövidíti az Ön IP-címét, de csak az Európai Unió tagállamaiban vagy az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodás egyéb országaiban. Csak kivételes esetekben fordul elő, hogy a rendszer a teljes IP-címet a Google egyesült államokbeli szerverére küldi, és ott rövidíti le. A weboldal üzemeltetőjének megbízásából a Google ezeket az információkat fogja felhasználni ahhoz, hogy kiértékelje az Ön weboldal-használatát, és jelentéseket állítson össze a weboldalon végrehajtott tevékenységekről, valamint további, a weboldal és az internet használatával kapcsolatos szolgáltatásokat ajánljon fel a weboldal üzemeltetőjének. A böngészője által továbbított IP-címet a Google nem kapcsolja össze egyéb Google-adatokkal. A sütik használatát böngészőszoftverének megfelelő beállításával letilthatja. A Google általi adatgyűjtést és -felhasználást (sütik és IP-cím) az alábbi linken elérhető böngésző plug-in letöltésével és telepítésével is megakadályozhatja: http://tools.google.com/dlpage/gaoptout?hl=de
A plug-in helyett vagy mobil eszközök böngészőin kattintson erre a linkre egy letiltó süti telepítéséhez, mely a továbbiakban megakadályozza a Google Analytics keretein belül történő adatgyűjtést ezen a weboldalon. A letiltás mindaddig érvényben marad, míg nem törli annak sütijét. Ha a süti törlődött, elegendő mindössze újból a linkre kattintania. A Google Analytics felhasználási feltételeiről és adatvédelmi irányelvéről az alábbi oldalakon talál további információkat:
https://www.google.com/analytics/terms/us.html
https://www.google.de/intl/en-GB/policies/

A Google Analytics segítségével értékeljük ki statisztikai célokból a Double Click „dupla kattintásos” sütit. Ezt a sütit az Ads Manager segítségével, illetve az alábbi linkre kattintva tilthatja le: http://www.google.com/settings/ads/onweb/?hl=en

8.) Panaszkezelés:

Az MTB Group panaszkezelésekor személyes adatot nem vesz fel honlapján. A panaszkezeléshez szükséges elérhetőségeket biztosítja, melyen az érintett személy panaszát elküldheti a társaság adatkezelésért felelős megbízottjához. Természetesen a panasz megfogalmazásakor az érintett személy beazonosításához szükséges a személyes adatok egy bizonyos körének önkéntes megadása.
Levélben: 1188 Budapest, Dózsa György utca 37.
E-mailben: info@mtb.group
Üzleti magatartást sértő cselekmény bejelentését a info@mtb.group e-mail címen teheti meg.

9.) Kapcsolati adatkezelések:

Az adatkezelés célja a kapcsolatfelvétel és kapcsolattartás kezelése.
Az MTB Group kapcsolati menüjében található levelező felület a következő személyes, üzleti adatokat kezeli:
Cég vagy magánszemély neve,
E-mail cím,
Telefonszám,
Üzenet szövege.
Az MTB Group honlapja a beérkezett kapcsolati űrlapot az info@mtb.group e-mail címére továbbítja, ahol a kijelölt adatkezelők foglakoznak vele.
Az adatkezelők az üzenet tárgyától függően az MTB Group Dokumentált információkezelési szabályozásoknak, vagy az „Adatkezelési szabályzatának” megfelelő módon járnak el, és válaszolnak az üzenetküldő részére. Az adatkezelés lezárta után a dokumentumokat Dokumentált információkezelési szabályozásoknak, vagy az „Adatkezelési szabályzatban” előírtak szerint archiválja, vagy az adatkezelés után törli. Az adatkezeléshez az ezzel foglakozó adatkezelők, és azok vezetője férhet hozzá.

10.) Egyéb adatkezelések:

Az MTB Group honlapján megjelenő képi, illetve videó anyagok adatkezelését a szabályzatában meghatározottak szerint végzi. Zártkörű rendezvényeken készült fényképeket, videó anyagokat az azokon szereplő személyek önkéntes hozzájárulása után jelenteti meg.
Az adatkezelő a reklám célból készült fényképeket, és videó anyagokat a szereplők önkéntes hozzájárulása után jelenteti meg.
A szakcikkekben, belső újságban, nyomtatott sajtóban az érintettek önkéntes hozzájárulása után jelenteti meg fényképeiket.

11.) Adatok felhasználása, továbbítása

Minden olyan esetben, ha a szolgáltatott adatokat az MTB Group az eredeti adatfelvétel céljától eltérő célra kívánja felhasználni, erről az érintettet tájékoztatja, és ehhez előzetes hozzájárulását megszerzi, illetőleg lehetőséget biztosít számára, hogy ezt követően hozzájárulását bármikor visszavonja.
Az MTB Group az általa kezelt személyes adatokat harmadik fél számára, a jogszabályokban, a hatályos jogszabályi rendelkezésekben megfogalmazott eseteken kívül, semmilyen körülmények között nem továbbítja.

12.) A személyes adatok kezelésének jogalapja

A https://mtb.group/hu oldalon található internetes tartalmakkal kapcsolatos adatkezelésre a Felhasználók önkéntes, alapos és a hatályos jogszabályi rendelkezések értelmében mindenre kiterjedő tájékoztatáson alapuló nyilatkozata alapján kerül sor, amely nyilatkozat tartalmazza a Felhasználó kifejezett hozzájárulását ahhoz, hogy a weboldal használata során közölt személyes adataik felhasználásra kerüljenek.
Az adatkezelés jogalapja az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (Info tv.) 5. § (1) bekezdésének a) pontja, a Felhasználó önkéntes hozzájárulása alapján, valamint az EU 2016/679. számú általános adatvédelmi rendelet (GDPR – Európai uniós adatvédelmi rendelet).
A hozzájárulást a Felhasználó az egyes adatkezelések tekintetében a Weboldal használatával, illetve az egyes érintett adatkezelések egyértelmű elfogadásával –választó mező segítségével– önkéntes alapon adja meg.
A Felhasználók kizárólag saját személyes adataikat adhatják meg a weboldalon. Amennyiben nem saját személyes adataikat adják meg, az adatközlő kötelessége a Felhasználó hozzájárulásának beszerzése.
Az adatkezelő szavatol azért, hogy a Szolgáltatás során harmadik természetes személyekről megadott, hozzáférhetővé tett személyes adat kezeléséhez (pl. cikk küldése, Felhasználó által generált tartalom közzététele, stb.) az érintett hozzájárulását jogszerűen beszerzi.

13.) A tájékoztatóban használt sajátos kifejezések törvényi definíciói

személyes adat: az érintettel kapcsolatba hozható adat –különösen az érintett neve, azonosító jele, valamint egy vagy több fizikai, fiziológiai, mentális, gazdasági, kulturális vagy szociális azonosságára jellemző ismeret–, valamint az abból levonható, az érintettre vonatkozó következtetés;
adatbirtokos: az a magán, természetes, vagy jogi személy, akinek az adatait kezeljük;
adatkezelő: az a természetes vagy jogi személy, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet, aki vagy amely önállóan vagy másokkal együtt az adatok kezelésének célját meghatározza, az adatkezelésre (beleértve a felhasznált eszközt) vonatkozó döntéseket meghozza és végrehajtja, vagy az általa megbízott adatfeldolgozóval végrehajtatja;
adatkezelés: az alkalmazott eljárástól függetlenül az adatokon végzett bármely művelet vagy a műveletek összessége, így különösen gyűjtése, felvétele, rögzítése, rendszerezése, tárolása, megváltoztatása, felhasználása, lekérdezése, továbbítása, nyilvánosságra hozatala, összehangolása vagy összekapcsolása, zárolása, törlése és megsemmisítése, valamint az adatok további felhasználásának megakadályozása, fénykép-, hang- vagy képfelvétel készítése, valamint a személy azonosítására alkalmas fizikai jellemzők (pl. ujj- vagy tenyérnyomat, DNS-minta, íriszkép) rögzítése;
adattovábbítás: az adat meghatározott harmadik személy számára történő hozzáférhetővé tétele;
adattörlés: az adatok felismerhetetlenné tétele oly módon, hogy a helyreállításuk többé nem lehetséges;
adatfeldolgozás: az adatkezelési műveletekhez kapcsolódó technikai feladatok elvégzése, függetlenül a műveletek végrehajtásához alkalmazott módszertől és eszköztől, valamint az alkalmazás helyétől, feltéve hogy a technikai feladatot az adatokon végzik;
adatfeldolgozó: az a természetes vagy jogi személy, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet, aki, vagy amely az adatkezelővel kötött szerződése alapján –beleértve a jogszabály rendelkezése alapján történő szerződéskötést is– az adatok feldolgozását végzi;
harmadik személy: olyan természetes vagy jogi személy, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet, aki vagy amely nem azonos az érintettel, az adatkezelővel vagy az adatfeldolgozóval;

14.) Jogi nyilatkozat: adatkezelés szüneteltetése, adat módosítás, törlés

A magánszemély a személyes adatai felett rendelkezhet, tehát tiltakozhat a személyes adatának a kezelése, illetve annak átadása ellen, ennek eseteit jogszabály sorolja fel. Amennyiben a magánszemély tiltakozik, azt írásban teheti meg. A tiltakozást a személyes adatokat kezelőnek legfeljebb 15 naptári napon belül ki kell vizsgálnia és azzal kapcsolatban döntenie szükséges. Az így meghozott döntésről írásban kap tájékoztatást a magánszemély. A döntésben ki kell térnie az adatkezelőnek arra is, hogy milyen intézkedést tett. A magánszemély a döntéssel szemben annak kézhezvételétől számított 30 napon belül bírósághoz fordulhat, ha nem ért egyet azzal.
A magánszemély a rá vonatkozó személyes adatok törlését kérheti.

Adatbirtokos jogai: adatbirtokos az Info tv. 14. §-a alapján az adatkezelő és az annak megbízásából vagy rendelkezése alapján eljáró adatfeldolgozó által kezelt személyes adatai vonatkozásában, meghatározott feltételek szerint
a) az adatkezeléssel összefüggő tényekről az adatkezelés megkezdését megelőzően tájékoztatást kapjon,
b) kérelmére személyes adatait és az azok kezelésével összefüggő információkat az adatkezelő a rendelkezésére bocsássa,
c) kérelmére, valamint meghatározott esetekben személyes adatait az adatkezelő helyesbítse, illetve kiegészítse,
d) kérelmére, valamint meghatározott esetekben személyes adatai kezelését az adatkezelő korlátozza,
e) kérelmére, valamint meghatározott esetekben személyes adatait az adatkezelő törölje.

Amennyiben adatbirtokos kérelmét az adatkezelő, illetve a megbízásából vagy rendelkezése alapján eljáró adatfeldolgozó által kezelt személyes adatok helyesbítésére, törlésére vagy ezen adatok kezelésének korlátozására az adatkezelő elutasítja, az érintetett írásban, haladéktalanul tájékoztatja
az elutasítás tényéről, annak jogi és ténybeli indokairól, valamint
az érintetett megillető jogokról, valamint azok érvényesítésének módjáról, a kezelt személyes adatok helyesbítésére, törlésére vagy ezen adatok kezelésének korlátozására vonatkozó jogát a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság közreműködésével is gyakorolhatja. (Info tv. 21. § (1) bek. alapján)
Adatbirtokos jogorvoslati lehetősége:
Az adatbirtokos az adatkezelő, illetve –az adatfeldolgozó tevékenységi körébe tartozó adatkezelési műveletekkel összefüggésben– az adatfeldolgozó ellen bírósághoz fordulhat, ha megítélése szerint az adatkezelő, illetve az általa megbízott vagy rendelkezése alapján eljáró adatfeldolgozó a személyes adatait a személyes adatok kezelésére vonatkozó, jogszabályban vagy az Európai Unió kötelező jogi aktusában meghatározott előírások megsértésével kezeli. (Info tv. 23. § (1) bek.)

Adatbirtokos jelen tudomásulvételi nyilatkozatát azon előzetes tájékoztatás figyelembevételével tette meg, melyben tudomást szerzett a hatályos adatkezeléssel kapcsolatos jogszabályokról.

A magánszemély a személyes adatainak a kezelésére irányuló, jelen hozzájárulói nyilatkozatát azon tájékoztatás mellett tette, melyben tudomást szerzett arról a tényről, hogy az MTB Group a magánszemély adatát mindaddig nem törölheti, amíg azt az adatkezelésről szóló jogszabály rendelte el. A magánszemély jelen nyilatkozatát bármikor visszavonhatja, azaz tiltakozhat a személyes adatának kezelése ellen.